Túra a Hársas-Tóra

Túra a Hársas-Tóra
2017-02-18 1 Comment Egyéb Martina

  Február 18-át túrai napnak jelöltük ki. Szentgotthárd és annak környékét látogattuk meg. Reggel a vasútállomáson volt a gyülekező 6:40-kor. Számomra a korai felkelés sosem okoz gondot ilyenkor, mert mindig izgatottan várom, hogy milyen lesz, mit látunk, és milyen szépet csodálhatunk meg.

Elindultunk…majd odaértünk Balogunyomba, ahol 3 cserkésztestvérünk szállt fel a vonatra. Tomi, a túravezetőnk, kicsit csalódott volt, mivel 11-en mentünk a túrára velük együtt.
Mikor Szentgotthárdra odaértünk, és leszálltunk a vonatról, akkor a Tomi megkérdezte, hogy:
Ki veszi a kezébe a térképet, és vezet minket?Természetesen a picik megijedtek, és senki nem vállalta el ezt a feladatot, ezért én a kezembe vettem a laptájolót a térképpel együtt, és mondtam, hogy akkor majd én!

Egész jól ment amúgy….majd odaértünk a Brenner kápolnához. Ez idő alatt jó volt a hangulat, még ha kicsit kómásak is voltunk.
Reggeliztünk, és tovább is mentünk az utunkon. Innen már Matyi volt a mi irányítónk, és ‘vezetőnk’.

A táj nagyon szép volt, még ha ködben láttunk mindent, akkor is.
Erdőn keresztül követtük  ‘a piros m betűs jelet’, aminek nagyon örültem/örültünk. Egyszer csak odaértünk a Hársas-tóhoz. A tó be volt fagyva, és a természet aludt, de mi felélénkítettük a területet, sok mosolygással, jó beszélgetésekkel, és egy kicsi játékkal. Eközben Tomi is megbékélt a gondolattal, hogy kevesen voltunk. De mindennek van pozitív oldala: tudtunk figyelni a másikra, és jobban érvényesült a “4. cserkésztörvény, azaz: A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.”
Mikor tovább indultunk, nem gondoltuk volna, hogy sártengerbe kell majd mennünk. Persze mi ezt is élveztük….volt aki beleragadt, és volt aki bokrokon keresztül ment, hogy ne menjen végig a bokáig érő sárba. Ekkor Angi és Máté volt a térképfelelős.
….visszaérkeztünk a szentgotthárdi vasútállomásra. Kicsi időnk maradt a vonatig, ezért ettünk, ittunk, pihentünk, aztán felszálltunk a vonatra.

Mindenki sáros volt, és egy kicsit fáradt, de mi büszkék voltunk magunkra, hogy eljöttünk erre a túrára, mert nagyon szuper volt!

A szerzőről
Leave Comment
  1. 1

    Regi

    De jó beszámoló 🙂

    Válasz

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Captcha ellenőrzés *